Oldal: 1 / 1

TÖRÖKORSZÁGI VENDÉGSÉGBEN

ElküldveCOLON 2009.10.21. 14:47
Szerző: Grózer Csaba
Néhány napja alkalmunk volt kiutazni Törökországba, meghívtak ugyanis minket az ottani lovas és gyalogos íjászversenyre. Ezen kívül részt vettünk egy dzsiritjátékon is. Ez egy ösi török lovas harci játék.
A rendezvény Sivasban volt.
A gyalogos íjászversenyen eredményesen szerepeltünk, sikerült elsö helyezést elérni.
A lovasíjászaton két budakalászi lovas vett részt, a dzsiriten pedig hárman szerepeltünk a rendezvény utolsó napján.
Öszintén megvallva a lovas dolgok nem mentek túl fényesen, rendkívül gyors lovakon történt ugyanis a versenyzés.
Azt hozzá kell tenni, hogy nemcsak törökök és magyarok voltak a versenyen, hanem több keleti országból is érkeztek résztvevök, söt, nyugati országokból is; Belgiumtól Koreáig.
Jónéhányan nagyon ügyesen ülték meg a lovat, eredményesen szerepelve a hihetetlenül gyors lovak hátán is.
Külön érdekessége volt a lovasíjász versenynek, hogy két irányba kellett löni - amivel én magam is szimpatizálok - és voltak felfelé irányuló lövések is (flu-flu vesszövel).
Összességében nagyon izgalmas és inspiráló volt az összes lovas ügyességi játék, lenyügözött az ottaniak vendégszeretete.
Ha esetleg van valakinek kedve akár a dzsirit játékhoz, akár a lovasíjásztanak ehhez a keleti módjához, szívesen várjuk a jelentkezöket, akár a bowman@t-online.hu e-mail címen, akár a 06-96/224-417-es telefonszámon.